Bucky Barnes II. világháborús naplóbejegyzései

„Bucky Barnes naplója, huszonhatodik bejegyzés.

Mind néma csenddel adóztunk Steve emlékének tiszteletére, majd könnyes szemmel néztem körbe.

– Most hogyan tovább? – kérdeztem Őrmit felé fordulva. – A vezetőségből szerintem senki sem gondolta, hogy túléljük… ennyien. Nincs több repülőgépünk, nincs hajónk, nincs semmink.

Ekkor sejlett fel bennem, amikor Steve a repülőn még mindenkinek megígérte, hogy túléljük… és Istenemre, igazat mondott. Voltak áldozatok, nem is kevés, igen, de aki életben maradt, az csakis neki köszönhette az életét.

Hirtelen egy kis recsegés után egy hangot hallottunk meg a rádióból.

– … jelentkezzenek! – mondta alig érthetően valaki a vonal másik végén. – Ismétlem: a partszakasz mentén vagyunk, jelentkezzenek! Voltak túlélői az akciónak? Szövetséges csapatok vagyunk, jelentkezzenek!

Azt a frekvenciát használták, amelyet csak mi ismerhettünk…”

„Bucky Barnes naplója, huszonhetedik bejegyzés.

Nem kaptunk választ Őrmi üzenetére, de nem is kellett – nem telhetett el több 10-15 percnél, és a felmentősereg máris megérkezett.

Azt nem igazán értettük, honnan és hogyan érhettek ide ilyen gyorsan, de amerikai egyenruhát viseltek, ismerték a kódjainkat, az akciót, mindent. A mieink voltak.

Elkezdték összeterelni a túlélőket, és közben szinte semmit sem kérdeztek. Őrmit és engem is a többiek mellé küldtek.

– Nem is sejtettem, hogy itt vannak a közelben – mondtam a segítségünkre siető katonáknak. – Mióta állomásoztak a partoknál? És… miért nem segítettek korábban? Nem igazán értem ezt…

A katonák semmit sem szóltak…”

„Bucky Barnes naplója, huszonnyolcadik bejegyzés.

Nem válaszoltak. Egy szót sem.

Biccentettem Őrmire, teljesen egyetértettem vele, és láthatóan több bajtársunk is kezdett zúgolódni.

Amikor mindnyájunkat összetereltek, végre az egyik katona előrelépett.

– Mindez az Önök biztonsága érdekében történik – mondta, de nem értettük, mire utal ezzel.

Aztán… már nem emlékszem semmire, csak egy erős villanásra. Nem tudom, honnan jött, mi volt az, vagy miért jött felénk, de egyenesen a szemembe villant valami… és a világ elsötétült.

Mint később megtudtam, minden bajtársam ugyanígy elájult… és egészen máshol tértünk magunkhoz.”

„Bucky Barnes naplója, huszonkilencedik bejegyzés.

Ami ezután történt, azt jórészt Őrmi későbbi elbeszéléséből tudom – de semmi okom nincs kételkedni a szavaiban.

Amíg én egy sötét szobában kuksoltam kábán, dezorientáltan, addig ő hasonló állapotban, fejfájással, émelyegve tért magához egy másik elsötétített helyiségben. Egy apró lámpa fénye világította csak be a helyet, de még az is bántotta a szemét. Érezte, hogy egy székhez van kötözve, de mivel a lámpa pont a szemébe világított, mást nem láthatott a szoba másik felében, csupán mozgó árnyalakokat.

Aztán nagy nehezen kivette egy idősödő, őszes hajú férfi alakját, aki pont vele szemben ült. Öltönyt viselt, cigarettát szívott, és egyenesen rá nézett.

– Üdvözlöm, őrmester – szólította meg, majd egy doboz cigarettát nyújtott felé. – Rágyújt? Ó, persze… Nem tudja elvenni, amíg le van kötözve. Kérem, bocsásson meg. Szükséges óvintézkedés.

Őrmi azonnal felismerte az amerikai akcentust – ha ez egy német színjáték volt, a férfi piszok jól beszélte az angolt.

– Ne aggódjon – folytatta az alak. – Segíteni szeretnénk. Megírjuk a jelentését az akcióról. Mit szól? Kérem… Diktálja, mit látott Izlandon, és mi mindent lejegyzünk. Hát nem nagyszerű? Nos… Hallgatjuk.”

„Bucky Barnes naplója, harmincadik bejegyzés.

Őrmi elmondása szerint a cigarettázó alak lassan, komótosan beszívta, majd kifújta a füstöt, és csak utána válaszolt neki tenyérbemászó stílusával.

– Értem – kezdett neki. – Tehát megtagadja a jelentést a feletteseinek. Tán azt gondolja, az ellenségnek dolgozunk? Ha így lenne, maga már nem élne, őrmester. Nos…

Ekkor a férfi elővett egy aktát, majd lassú, monoton hangon elkezdett felolvasni belőle.

– Lássuk csak… – kezdte az olvasást. – Gregory Jonathan Miller. Született 1908. február 7-én New Yorkban… Édesapja Jack Miller, elhunyt… Édesanyja Laura Miller, nővére Angelica Miller, felesége Elisabeth Miller… és persze a fia George Miller. Járt az olasz fronton, Franciaországban, a Benelux államokban… Ön kiváló katona, igazi hazafi, és példás családapa. Azt hiszem, épp itt az ideje, hogy pár rangot feljebb lépjen… százados.

A férfi jelentőségteljesen nézett Őrmire, miközben becsukta az aktát, és elmosolyodott.

– Tehát… – folytatta. – Még egyszer kérdem: mi történt Izlandon? Mit látott? Mit hallott? Ha Ön nem osztja meg velünk, szívesen megkérdezzük a társait… Itt van még Barnes, Sherwood, O’Connor… de azt nem ígérhetem, hogy velük is ilyen udvariasak leszünk.”

„Bucky Barnes naplója, harmincegyedik bejegyzés.

Tisztán emlékszem arra a fanyar mosolyra Őrmi arcán, ami akkor jelent meg rajta, amikor elmesélte, hogy megváltozott a rejtélyes, cigarettázó férfi hozzáállása a jelentése után. Csak a színtiszta igazat mondta, és az öltönyös alak mintha ezt ösztönösen tudta volna – pár másodpercig fürkészte csak Őrmi tekintetét, majd minden szavát készséggel elhitte.

Elmosolyodott, majd intett valakinek, aki kiszabadította Őrmi kezét, és így újra szabadon tudott mozogni. Ekkor a cigarettázó férfi ismét megkínálta a cigisdobozából.

– Látja? – kérdezte. – Nem is volt nehéz. Tudtam, hogy magával egykettőre közös nevezőre fogunk jutni. Amit látott, illetve amit láttak, az sosem történt meg. Nem volt azon a bázison semmiféle páncélos rémség, sem különös képességekkel bíró szörnyetegek. Maga értelmes, sokat látott katona. Bizonyára nem kell részleteznem, milyen pánik törne ki a háború miatt már amúgy is meggyötört lakosság köreiben, ha elterjedne egy ilyen buta rémhír.

Időközben végre a rendes villanyt is felkapcsolták, és Őrmi végre láthatta, hogy az öltönyösön kívül még három katona, és egy idősebb, fehér köpenyes férfi van a szobában.

– Sajnálatos, ami a Kapitánnyal történt – folytatta mondandóját a cigarettázó férfi. – Mindazonáltal sejtettük, hogy inkább adná a saját életét, mint hogy a bajtársai mind odavesszenek. Igazi hős volt, és a nemzet így fog rá emlékezni, ezt megígérhetem. Hm… Mondja, százados… Volna kedve megismerni az igazságot erről a háborúról? Most, hogy Rogerst elvesztettük, szükségünk lenne új, mindenre képes, hazafias férfiakra, akik átvennék a helyét. Ám figyelmeztetnem kell… az igazság gyakran ijesztőbb bárminél.”

„Bucky Barnes naplója, harminckettedik bejegyzés.

A cigarettázó férfinak láthatóan eszébe sem volt bemutatkozni, vagy elárulni bárki nevét a szobában – de ettől függetlenül udvariasan folytatta a csevejt Őrmivel.

– Kiváló, százados – kezdett bele. – Tudja, nem kizárt, hogy az Izlandon végrehajtott akciójuk után végleg lezárul a náci Németország rémuralma. Ez volt a németek utolsó komoly fenyegetése. Az európai csapataink most már gond nélkül bemasírozhatnak akár Berlinbe is, hogy golyót repítsenek Hitler fejébe. Kérem, kövessen. Kér esetleg valamit enni vagy inni?

Ezzel a férfi kivezette Őrmit a szobából, és közben újabb cigarettára gyújtott rá. Az előző szálat olyan sebességgel szívta el, amilyenre példát Őrmi azelőtt nem látott – legalábbis így fogalmazott nekem.

– Mielőtt részletesebben is belekezdenénk a mi kis bázisunk bemutatásába – folytatta a férfi, miközben kiléptek egy hosszú, gyéren megvilágított, ablaktalan folyosóra –, el kéne döntenünk, mi legyen a társai sorsa. Azt egészen biztosra vesszük, hogy a csapatuk többi tagja nem alkalmas arra, hogy ilyen súlyos nemzetbiztonsági titkokat osszunk meg velük. Sem O’Connor, sem Sherwood, sem a többiek… de Barnes elég közeli kapcsolatban állt a Kapitánnyal. Sosem tudtuk bizonyítani, de gyanítjuk, hogy Rogers már így is elárult neki olyan információkat, amelyeket nem lett volna szabad megosztania vele.

Ez persze nem volt igaz. Tudtam, hogy Steve sok mindent titkol előlem, és bevallom, párszor megpróbáltam kiszedni belőle, amit tud, de ő hajthatatlan volt, és semmit sem árult el abból az őrületből, aminek mi egy egészen apró részletét láthattuk Izlandon azon az éjjelen.

– Mit gondol, bízhatunk benne? – tette fel az öltönyös alak az egyértelmű kérdést Őrminek.”

„Bucky Barnes naplója, harmincharmadik bejegyzés.

A cigarettázó férfi elégedetten bólintott Őrmi válaszára.

– Örülök, hogy egyetért – kezdte. – Tulajdonképpen már meg is kezdtük Barnes beépítését a programba, ahogy az Önét is. Csupán kíváncsi voltam, egyetért-e velünk. Az Ön személyében valamelyest pótolhatjuk a Kapitányt, és meglesz az arcunk. A hős, aki túlélte a Harmadik Birodalomra mért végső csapást, és a nagy Amerika Kapitány oldalán küzdött a hazáért! Szép hangzása van, nem igaz? Barnes pedig folyamatosan az Ön nyomában jár majd, ahogy tette ezt Rogersszel is, és készíti a fényképeket, cikkeket, interjúkat… Ha kell, a fronton is. Heh… Persze ha lesz még front valahol most, hogy kicsináltuk a náci férgeket.

A férfi elnevette magát, majd egy zárt ajtóhoz vezette Őrmit, amelyet épp ekkor nyitott ki egy egyenruhás alak.

– Fáradjon be – szólította fel udvariasan Őrmit. – A bajtársa bizonyára örülni fog, ha Ön köszönti.

Én ekkortájt már magamnál voltam, de ez idáig semmit sem láttam a sötét szobában, amibe zártak – bár legalább nem voltam megkötözve. Hunyorítva néztem a kinyíló ajtó mögötti folyosóról beáramló fényt.

– Őrmester…? – kérdeztem bátortalanul.”

„Bucky Barnes naplója, harmincnegyedik bejegyzés.

Egyre inkább kitisztult a látásom, és lassan már élesen láttam Őrmit – és a többi alakot mögötte.

– Rendben vagyok – válaszoltam Őrminek. – Kicsit… szomjasan, de rendben. Azt hiszem…

Szinte be se fejeztem a mondatot, egy egyenruhás férfi máris adott nekem egy nagy pohár ásványvizet – emlékeim szerint még sosem esett víz annyira jól, mint akkor. Egyhajtásra megittam, majd a cigarettázó, öltönyös alakra néztem, aki mosolyogva tárta szét a karjait felénk.

– Uraim – kezdett bele. – Isten hozta Önöket az X-Fegyvernél, az Egyesült Államok és a szövetséges haderők végső bástyájánál a nemzetközi fenyegetések ellen! Talán már sejtik, de annak idején nálunk született a nemzet legnagyobb hőse, Amerika Kapitány is.

Még fel se dolgoztam, amit hallottam, de amikor meghallottam a Kapitány nevét, elkomorodtam. Nem akartam elhinni, hogy tényleg halott…”

„Bucky Barnes naplója, harmincötödik bejegyzés.

Lassan felálltam, magamhoz tértem teljesen, és próbáltam feldolgozni a cigarettázó férfi szavait, aki kikísért minket a teremből egy halványan megvilágított folyosóra.

– Nos, a globális terjeszkedés még várat magára – válaszolta a férfi Őrmi kijelentésére. – Egyelőre csak itt, az Egyesült Államok területén működünk hivatalosan, de a szövetséges nemzetek mind támogatnak minket. Ha ez a háború végre lezárul, biztosra veszem, hogy megköthetjük a megállapodást, és az X-Fegyver megvetheti a lábát Európában is. Hiszen minden szövetségesünk láthatta, milyen hatékonyan működött minden összecsapásban a mi Amerika Kapitányunk!

Ökölbe szorult a kezem. Úgy beszélt Steve-ről, mint egy eszközről, egy befektetésről, amely busás hasznot hozott nekik…

– Ami azt a zöld lényt illeti… – folytatta az öltönyös. – Ez talán sokkolóan fog hatni Önöknek, de talán nem. Végül is, azok után, amit láttak… nem lesz hihetetlen. Tudomásunk szerint a Földön a jelenlegi állás szerint legalább tizenegy idegen faj képviselői élnek. És ezek csak azok, amelyekről tudunk. Idegen alatt földönkívülieket értek, uraim. Intelligens lények más bolygókról. El tudják ezt fogadni? Van köztük veszélytelen, de vannak olyanok is, akiknek a technológiája sajnos jóval fejlettebb a miénknél. Ilyenekkel találkoztak Izlandon is. Az ő nevük ’Chitauri’, de egymás között inkább ’Skrulloknak’ nevezik magukat. 1777-ben érkeztek a bolygónkra, és azóta is a történelem szinte összes népirtása mögött ők állnak.

A férfi ekkor várt pár másodpercet, majd ismét nekikezdett.

– Így például a most zajló háború mögött is.

Bele se merek gondolni, milyen arcot vághattam, amikor ezt hallottam. Arra emlékszem, hogy eleinte nem tudtam eldönteni, a fickó őrült-e, vagy ez pusztán valami beteges vicc akar-e lenni…”

„Bucky Barnes naplója, harminchatodik bejegyzés.

Én szóhoz sem tudtam jutni, és emlékszem, Őrmi is csak dadogva tudta megformálni a szavakat. A cigarettázó férfi fanyar mosolyra húzta a száját a kérdésére.

– Nálunk? – kérdezett vissza. – Nem, nálunk jelenleg nincsenek idegenek. Mi csupán megfigyeljük őket. Tanulmányozzuk őket. Megkeressük a gyenge pontjaikat, és megfelelő stratégiát dolgozunk ki ellenük. A Chitauri ellen ez a stratégia Amerika Kapitány volt. És, hála Önöknek, most újabb értékes mintákat szereztünk belőlük.

Ekkor a férfi pár pillanatra elhallgatott, szívott a cigarettájából, kifújta, majd folytatta.

– Sajnos – kezdett bele – az izlandi akció során egyértelművé vált, hogy a Skrullok új szintre léptek. Magunk sem értjük, hogyan, de valamiképp meggyorsították a saját evolúciójukat. És… a nácikkal karöltve már emberi DNS-t is kevertek a sajátjukkal. Pedig a képességeik már eddig is elég ijesztőek voltak. Átlagban egy Chitauri 2 méter magas, hüllőszerű kinézetű, valamint… képes bármilyen alakot felvenni. Tökéletes alakváltók. Állatok, emberek, bárki vagy bármi alakjában megjelenhetnek. Az elemzőink nem zárják ki, hogy Hitler is közülük való, de ezt csak akkor fogjuk biztosan tudni, ha végre elkaptuk.

Nem bírtam feldolgozni a rengeteg új, hihetetlen információt. Nem akartam elhinni ezt a marslakós mesét, túl korai volt nekem ez az egész. Csupán egyetlen kérdés kavargott a fejemben.

– Megfigyelték őket – kezdtem bele. – Már a kezdetektől. Tudták, mik ezek, de a Kapitányon kívül senkit nem készítettek fel rá. A maguk csapatai… ott voltak Izland partjainál, igaz? Ezért értek oda olyan gyorsan. Onnan… figyelték őket. És minket. Segíthettek volna. Ha maguk is segítenek, a KAPITÁNY TALÁN MÉG MOST IS ÉLNE!

Nem bírtam magammal, és a cigarettázóra vetettem magam.”

„Bucky Barnes naplója, harminchetedik bejegyzés.

Őrmi rángatott le a cigarettázó alakról, és a többi katona is már ugrott volna nekem, de az öltönyös egy intéssel jelezte, hogy álljanak le. Én csak bólintottam Őrmi felé, hogy elengedhet, de ettől még nem nyugodtam meg.

– Hagyják – szólt a katonáinak a cigarettázó férfi. – A tizedes nemrég vesztette el a legjobb barátját. A reakciója teljesen érthető. Biztosra veszem, hogy a két új tagunk hamar megérti, milyen áldozatokat vagyunk kénytelenek olykor hozni a hazáért. Igen, már egy ideje figyeltük az izlandi Chitauri bázist. Igen, közbe is avatkozhattunk volna. De mire a hajóink a part közelébe érnek, a Skrullok már kilőtték volna a rakétát. Nem volt más esélyünk, mint a Kapitányt olyan közel juttatni egy csapattal, amennyire csak tudjuk. És igen, tizedes: a barátja pontosan tudta, milyen rizikóval jár majd az akció, de ennek ellenére vállalta. Biztosíthatom Önöket, hogy Ms. Richards, Rogers menyasszonya élete végéig nem fog hiányt szenvedni semmiben.

Kicsit lenyugodtam. Mindenki összeszedte magát, a cigarettázó alak szívott pár újabb slukkot, én pedig arra gondoltam, magam is meglátogatom majd Gailt az egész után. Ha akkor tudtam volna, hova fog vezetni az a látogatás… talán sosem teszem meg.

Közben az öltönyös továbbvezetett minket a folyosón, és közben egy nagy fémajtóhoz értünk – szinte észre sem vettem, annyira belemerültem a gondolataimba. Az ajtó ugyanolyan jellegtelen volt, mint a folyosó. Semmi kiírás, semmi szín, semmi megkülönböztető jel. Csak egy átlagos fémajtó átlagos kilinccsel.

– Hadd mutassak Önöknek valamit – tette rá a kezét a cigarettázó férfi a kilincsre.

Az ajtó kinyílt, a férfi pedig betessékelt minket… de egyikünk sem volt kész arra a látványra, ami odabent fogadott minket. Egy… beteges laboratóriumra hasonlított a hatalmas, halványan megvilágított csarnok, mindenfelé különös vegyszerekkel, ismeretlen gépezetekkel, valamint nagy, folyadékkal teli tartályokkal, amelyekben… mintha emberszerű lények lebegtek volna.

Ez maga volt a rémálom.”

„Bucky Barnes naplója, harmincnyolcadik bejegyzés.

A látvány teljesen megbabonázott – és ezúttal is Őrmi hangja térített magamhoz. A gondolat, hogy a Kapitány idegen technológiának köszönhette az erejét, egyszerre taszított és tett kíváncsivá.

A cigarettázó férfi kifújta a füstöt, majd válaszolt.

– Amerika Kapitány erejének titka a vérében keringő szérummal együtt veszett oda azon a rakétán Izland felett – kezdett bele. – Mi úgy neveztük… szuperkatona-szérum. Ez a szer volt a mi válaszunk a nácikat segítő, vagy inkább irányító idegen erők ellen. Két tesztalanyunk volt, de az első sajnos sikertelen volt… a második, Rogers viszont egyértelmű siker. Emberfeletti fizikum és regenerálódás, kiváló stratégiai érzék, tökéletes kondíció. Ezt kapta tőlünk Rogers, és nem is csalódtunk benne. Sajnálatos tény, hogy a szuperkatona-szérum megalkotója, bizonyos dr. Abraham Erskine, rendkívül paranoiás volt, és a szérum pontos képletét sehol máshol nem jegyezte le, csak a fejében volt meg. Egy náci kém végzett vele Rogers átváltoztatása után. A szérum titkát azóta sem fejtette meg egyetlen tudósunk sem.

Sosem értettem az efféle tudományos hablatyhoz, azt pedig addig is tudtam, hogy Steve egyedülálló volt. De hogy ennyire?

A cigarettázó alak azonban még nem fejezte be, és egy tartályhoz vezetett minket.

– Szerencsére van még más is – folytatta titokzatosan. – Rogers csak az egyik elem volt az Újjászületés-projektben, mely célja az idegen erők elleni szuperkatonák legyártása az Egyesült Államok és szövetségeseinek seregeibe. Nézzék csak.

Ekkor néztünk csak a tartályba… amiben egy emberi alak lebegett. Semmi kétség. Egy férfi volt benne, rajta mindenfelé eszközökkel, csövekkel meg gépekkel. Nem láttuk a fejét sem a rajta lévő sisaktól, de valamiért különlegesebb lehetett, mint a többi…”

„Bucky Barnes naplója, harminckilencedik bejegyzés.

Míg én szinte tátott szájjal figyeltem a férfit a tartályban, Őrmi folytatta a kérdezést. Jobban bírta a látványt, mint én. Én nem láttam mást, mint egy szerencsétlen alakot, akit bezártak egy nagy, folyadékkal teli üvegbe.

– Az Újjászületés-projekt maga az evolúció – kezdte meg a válaszadást a cigarettázó férfi. – Egy olyan kísérletsorozat, melynek célja új, fejlettebb emberi faj teremtése bármilyen eszközökkel. Egy olyan Übermensch létrehozása, amely szembeszállhat a Chitauri fenyegetéssel is. A projekt egyik ága volt a szuperkatona-szérum és Amerika Kapitány… a másik pedig ez a férfiú itt.

Erre a férfi büszkén megkocogtatta a tartály szélét.

– A kódneve ’Logan’ – folytatta. – Amikor kísérletezni kezdtünk a szérummal, és befecskendeztük vele, a génállománya egészen egyedi átalakuláson ment át. Ami történt vele, teljes mértékben véletlen felfedezés volt. A génszerkezete nem csupán megváltozott vagy módosult… hanem teljesen új lett. Értik, uraim? Egy új faj. Logan az emberi genom mutálódott, továbbfejlődött változata. Az ő génjei… nos, mutáns gének. És mi teremtettük. Mi, emberek, a tudomány segítségével új fajt teremtettünk!

A férfi szavaira kirázott a hideg, majd a hányinger kezdett kerülgetni.”

„Bucky Barnes naplója, negyvenedik bejegyzés.

A cigarettázó férfi roppant büszke volt a genetikai szörnyszülöttjükre, de Őrmi és én szólni sem bírtunk. Talán ezt annak tudta be, hogy magával ragadt minket a csodálat, így folytatta.

– A mutáns gén minden egyénben más-más képességeket ébreszt fel – magyarázta nem lankadó hévvel. – Persze a további alanyokon végzett vizsgálatok még hátravannak, de Logan például emberfeletti regeneráló erőre és állatias érzékekre tett szert. Egy új eljárással talán azt is el tudjuk érni, hogy törhetetlen csontozatot kapjon, és ezzel tökéletes gyilkológéppé alakul majd át. Már csak a korábbi életének emberi emlékeitől kell majd megszabadítanunk. Ezek után nem lesz olyan Chitauri, aki az útjába tudna állni. Ha ez a gén elterjed a világban, senki sem--

– Elterjed? – szakítottam meg gondolkodás nélkül a férfit. Ez már nekem is sok volt, és a kérdés csak úgy magától kiszaladt a számon.

A rejtélyes alak nem válaszolt. Lassan szívott egyet a cigarettájából, kifújta a füstöt, majd ismét nekikezdett.

– Már ha lesz ilyen – folytatta. – Ha esetleg elterjedne, az emberi faj idővel kipusztulna. Mint a dinoszauruszok. Átadjuk a helyünket az evolúciós lépcső következő fokának. Ez az eleinte végtelennek tűnő világháború lehetett volna az emberiség történelmének utolsó felvonása is. De mi nemcsak a gyorsabb és tökéletesebb pusztítás céljával teremtettük a mutáns gént. Ó, nem. Ez a gén és a szuperkatona-szérum lehet a túlélésünk kulcsa! Fejlődnünk kell. Továbbalakulnunk. Logan barátunk pedig a… nulladik képviselője egy új fajnak.”

„Bucky Barnes naplója, negyvenegyedik bejegyzés.

A cigarettázó férfi ijesztő nyugalommal szívott újabb slukkot a cigijéből, majd válaszolt Őrmi aggasztó kérdésére.

– Ez egyelőre kísérleti génterápia – kezdte. – Nem tud megfertőzni minket, hiszen nem vírusról beszélünk. Ugyanakkor előfordulhat, hogy akiben látens módon megvan a gén, az átörökítheti az utódaiba, akiknél feltételezhetően pubertás korban aktiválódik a mutáció.

– Na de… – kezdtem bele ekkor már én is. – Na de hogyan lenne meg bárkiben is látens módon a gén? Csak ezzel a szerencsétlennel kísérleteztek itt, nem?

A férfi rettentő mosolyra húzta a száját.

– Egyelőre de – felelte.

Őrmire pillantottam, hogy erre mit fog reagálni… de ebben a pillanatban hirtelen minden fény kialudt pár másodpercre. Semmit sem láttunk, csak a körülöttünk álldogáló tudósok és katonák kiáltásait hallottuk.

– Lekapcsolt a főgenerátor!

– Az magától nem kapcsolhat le!

– Aktiválják a tartalékgenerátort! Aktiválják azonnal!

– Mi a helyzet az alany nyugtatóival?

– Nem tudom!

– Leálltak a csövek? Nem megy nyugtató az alanyba?

– Azt is a főgenerátor működtette!

Majd végre ismét felkapcsolódtak a fények – valószínűleg valaki bekapcsolta a tartalékgenerátort, ám ezen nem volt időnk sokat gondolkodni. A tartály felől hangokat hallottunk, és ahogy odakaptuk a fejünket, a cigarettázó férfi szájából kiesett a csikk a látványtól.

Ez a bizonyos Logan, a nulladik alany, felébredt. Bizonyára a csövek arra is szolgáltak, hogy alvó állapotban tartsák, de az áramkimaradás leállította őket, és ez a pár másodperc elég volt a férfinak, hogy kitörjön a tartályból. Csodáltam az erejét. Ki tudja, mióta lebegett odabenn, mégis pár pillanat elég volt neki, hogy észhez térjen, és azonnal áttörjön az üvegen.

Ledermedtem.”

„Bucky Barnes naplója, negyvenkettedik bejegyzés.

Ismét Őrmi gyors reakciója és hangja billentett ki a félelem és ámulat keverékéből létrejött dermedésemből. Greg a cigarettázó férfit és engem is a kijárat felé irányított, és nem is kellett sokat terelgetnie minket – féltettük az életünket, és gondolkodás nélkül szaladni kezdtünk.

Mögöttünk kiáltások és lövések hangja keveredett a vadállattá torzított Logan üvöltésével. A hangok alapján a katonáknak nem sok esélye volt, hiába voltak állig felfegyverkezve.

– Remélem, büszkék magukra! – kiáltottam a cigarettázó férfi felé. – Tényleg sikerült egy olyan szörnyet teremteniük, ami még a Chitaurinál is rosszabb!

A férfi nem válaszolt, csak halálsápadtan menekült, majd befordult egy sarkon. Jobban ismerte a helyet, mint mi, és pontosan tudta, melyik ajtón kell kimennie – ám amint átlépett rajta, valaki a túloldalon leütötte.

Megtorpantam, és hirtelen nem tudtam, menjek-e tovább, vagy forduljak vissza az őrjöngő Logan felé – de a cigarettázó férfi rejtélyes támadója egy pillanattal később már elő is lépett az ajtó mögül, és felénk nyújtotta a kezét.

– Jöjjenek velem! – mondta.

Egy színesbőrű férfi volt az, méghozzá egy katona itteni egyenruhában – de még egy katonához képest is jóval izmosabb és gyorsabb volt, mint bárki, akit eddig láttam, leszámítva persze Steve-et.

Őrmire néztem…”

„Bucky Barnes naplója, negyvenharmadik bejegyzés.

Biccentettem Őrmi kijelentésére. Igaza volt, az a férfi bármikor ránk támadhatott volna, de helyette inkább segítő kezet nyújtott. Mindketten utánamentünk, és közben kíváncsian vártam az ismeretlen válaszát.

– Maga éles eszű, őrmester – válaszolta a férfi Őrminek. – Vagy máris kapott egy magasabb rangot a szolgálataiért cserébe? Gyorsan, ide!

Hirtelen megálltunk, és befordultunk egy sarkon, majd onnan egy kisebb terembe, amelynek az ajtaját a férfi – miután befutottunk – belülről bezárta, bereteszelte, eltorlaszolta. Nem bízott semmit a véletlenre.

– Itt egy ideig szabadon beszélgethetünk – fordult felénk az ismeretlen. – A többi szobában még a falnak is füle van.

Ezzel felénk nyújtotta a kezét.

– A nevem Nicholas, de szólítsanak csak Nicknek – mutatkozott be. – Én lennék az X-Fegyver első kísérleti patkánya… Mielőtt belevágnának itt bármibe, tudniuk kell az igazságot.”

„Bucky Barnes naplója, negyvennegyedik bejegyzés.

Én is bemutatkoztam Nicknek, bár biztosra vettem, hogy már úgyis tudja a nevemet.

– Akkor tehát maga… – kezdtem bele –, maga lenne az a bizonyos első tesztalany, aki sikertelen volt…?

A férfi elmosolyodott.

– Sikertelen? – kérdezett vissza. – Ezt mondták volna? Talán inkább nem tudtak betörni. Rogersszel ellentétben én nem önként jelentkeztem a kísérletekre, hanem gyakorlatilag elraboltak. Egy egyedülálló színesbőrű férfinak nincs sok joga ebben a bátor, világmegváltó amerikai seregben, még akkor sem, ha kiváló katona. Tisztelet a kevés kivételnek, de a nagy többség még mindig alacsonyabb rendű szolgáknak néz minket a bőrünk színe miatt… Az akaratom ellenére pumpáltak tele azzal a szérummal, amivel a Kapitányt is kreálták. Félre ne értsenek, vele semmi bajom nem volt, de az X-Fegyver… nem jobb, mint Hitler és a horogkeresztes bagázsa.

Odakintről még mindig ordításokat hallottunk, de egyértelmű volt a hangok alapján, hogy egyre több az őr a Logan nevezetű férfi körül.

– Ott, kint… – bökött Nick a fejével az ajtó felé. – Tudják, ki valójában Logan? Egy szakaszban szolgáltunk. Nem ismertem nála bátrabb és keményebb harcost. Az eredeti neve James Howlett, és igen, volt pár kis stiklije, de kinek nem? Ezt a sorsot semmiképp sem érdemelte. Csak azért válogatták be őt is az X-Fegyver kísérleteibe, mert nem amerikai, és úgysem fog hiányozni senkinek… Majd azt mondják, elesett a frontvonalon! Lehet, hogy kanadai, de ezt tenni vele?! Mindig volt nála egy jegygyűrű, és bár sosem beszélt róla, szerintem visszavárta őt valaki az otthonában…

A zajok kezdtek csendesedni a folyosókon, de bennem egyre jobban háborgott a lelkiismeretem… Nem tudtam, kinek hihetek, de nem láttam okát annak, hogy Nick hazudjon nekünk.”

„Bucky Barnes naplója, negyvenötödik bejegyzés.

Egyre inkább undorodtam az X-Fegyvertől, és úgy láttam, Őrmi is egy véleményen volt velem. Egyelőre hittünk Nicknek.

– Egy pillanatig sem kétlem, hogy az X-Fegyver célja a nemzetbiztonság – folytatta a férfi. – Tény, hogy Roosevelt azért hívta életre ezt a szervezetet, hogy megfelelő fegyvereket teremtsenek a Chitauri és a Harmadik Birodalom ellen. De a módszereik… azok embertelenek. Gondoljanak bele, mi lesz majd most, hogy Hitler lassan elbukik. Mi lesz, ha már nem lesz hozzánk mérhető ellenfelünk? Vajon mennyi idő, amíg az itt teremtett szuperkatonák és mutánsok felett elveszítik az irányítást, vagy egy zakkant tudós az ártatlan civilekre ereszti őket? Sokkal komolyabb és szigorúbb kontroll kell, ha azt akarjuk, hogy egy ilyen szervezet hatékonyan és biztonságosan működjön…

Nick itt pár pillanatra elmerengett. Igen… Talán már ekkor a fejében volt a terv, hogy hogyan kerüljön majd évtizedek múlva a világot behálózó katonai kémszervezet élére… A nagy Nick Fury.

De mi persze még mit sem sejtettünk ebből.

– Nézzenek csak rám – mosolyodott el. – Ők teremtettek, mégsem kellett több, mint egy itteni egyenruha, a megfelelő jelszavak, és könnyedén besétálhattam ide! Amióta elszöktem előlük, mindenhol kerestek, csak az orruk előtt nem. A biztonság ebben a komplexumban kész vicc! Tudják, milyen erőkkel játszanak itt? Mit mondtak, hogyan teremtették a szuperkatonákat és a mutánsokat?”

„Bucky Barnes naplója, negyvenhatodik bejegyzés.

Nick nem válaszolt Őrmi első kérdésére, de láttuk az arcán, hogy komoly tervei vannak – sokkal komolyabbak, mint hogy lekapcsolja az áramot, hogy velünk beszélni tudjon. Ez az ember mesteri manipulátor volt. Talán a szuperkatona-szérum miatt lett az, talán már korábban is ilyen kiváló stratéga volt, nem tudom. És akkor még mi sem tudtuk, de sejtettük.

Amikor viszont Őrmi elmondta, mit tudunk az X-Fegyverről, ismét megszólalt.

– Igen – kezdett bele. – Megfigyelték az idegeneket. Már egy ideje tudnak a létezésükről, de azóta tanulmányozzák őket ilyen aktívan, amióta miattuk ilyen hatalomra tettek szert a nácik. A lényeg annyi, hogy… hogy is magyarázzam érthetően… A Chitauri olyan, mint egy vírus, az X-Fegyver pedig ellenanyagot keresett rá. Ám ahhoz, hogy megfelelő ellenszert gyártsanak, szükségük volt magára a vírusra. Élő, használható Skrull-mintákra. Gondolom, arról nem meséltek maguknak, hogy itt, a bázison is vannak jelenleg Skrullok. Foglyok és kísérleti alanyok. A legtöbbjüket az izlandi akciójuknak köszönhetően hozták be. Amikor megkezdték az emberi-Skrull DNS keverését, az X-Fegyver is hozzálátott ugyanehhez. Értik már? A szuperkatona-szérum és a mutáns gén véletlen felfedezése… A kísérletek alapját a Chitauri DNS szolgáltatta. Nem olyan nagy mértékben, mint a nácik, de az X-Fegyver is ezzel a DNS-sel keverte a kotyvalékait.

Nick erre lehajtotta a fejét, és ökölbe szorult a keze.

– Bennem is… – itt elcsuklott a hangja, majd folytatta. – Bennem is ilyen DNS van. Idegen DNS keverve az X-Fegyver tudósainak saját szérumaival. Ugyanazt a bűnt követték el az emberi genom megfertőzésével, mint Hitler!

Hányingerem lett. Ezek szerint… Steve-be is idegen vért kevertek a szérummal. Benne is ezeknek a szörnyeknek a DNS-e keringett. Innen kapta az erőt és a hatalmat. Az X-Fegyver talált egy nálunk erősebb fajt, és vegyítette velük a vérünket. Akárcsak a nácik tették.

Míg ezen gondolkoztam, és csaknem elájultam a rosszulléttől, Nick két megkopott, régi fényképet vett elő.

– Nézzék – mutatta meg a képeket. – Ez a két férfi kezdte ezt az egészet. Mindenáron meg kell találnom őket. Az első neve Heinrich Zémó báró, a német hadsereg egyik legvagyonosabb és legnagyobb befolyással bíró tisztje. Nincs róla feljegyzésem, hogy valaha bárki látta volna az arcát, mindig maszkban mutatkozott. 1939-ben veszett nyoma, de biztosra veszem, hogy még él. A másik egy bizonyos Kleiser, aki szintén nagy hatalomra tett szert a Harmadik Birodalomban. Beépült közéjük… mert valójában ő is Chitauri. Alakváltó, mint minden Skrull. Tavaly egy lengyelországi bevetése során a Kapitány állítólag végzett vele, de én ezt is nehezen tudom elhinni. Szívós kis dögök ezek a Skrullok…”

„Bucky Barnes naplója, negyvenhetedik bejegyzés.

Úgy láttam, Őrmi hitt Nicknek, és egyelőre én sem láttam okát, hogy ne tegyem – csak épp nehéz volt feldolgoznom ezt a rengeteg információt.

– Legyenek a szemem és a fülem – folytatta Nick Őrmi kérdésére. – Csak ennyit kérek. Nem állítom, hogy az X-Fegyverre nincs szükség, de a vezetőséget le kell cserélnünk, valamint a módszereiken is változtatnunk kell. Igazi hazafi vagyok, és meg akarom védeni ezt a nemzetet az idegen hódítóktól. De kell lennie más megoldásnak, mint a Skrull DNS felhasználása! Ha igaz, hogy a mutáns gén elterjedhet… akkor odakint, a nagyvilágban egyre több és több emberben lesz Chitauri vérrel fertőzött génállomány.

Csak ekkor tűnt fel, hogy a folyosókon ekkor már nem a Logan nevezetű mutáns miatt kiáltoztak – minket kerestek. Nick is aggódni kezdett, így lassan befejezte mondandóját, pedig még számtalan kérdésem lett volna.

– Vissza kell menniük – hadarta gyorsan. – Épüljenek be… és tudják meg a cigarettázó alaktól, mi történt Niebüllben ’39-ben. Jelen pillanatban ez az egyetlen nyomom…

Majd minden további nélkül ellökte a torlaszokat, kinyitotta az ajtót, kilépett, és hozzánk irányította a minket kereső őröket.

– Itt vannak! – kiáltotta el magát. – Jól vannak! Ide!”

„Bucky Barnes naplója, negyvennyolcadik bejegyzés.

Az őrök hamar körülvettek minket, és bekísértek a gyengélkedőre, ahol a biztonság kedvéért alaposan átnéztek minket, nincs-e rajtunk bármilyen sérülés. Mellettünk láttunk pár komoly sebből vérző katonát és tudóst is – kétségünk sem fért hozzá, hogy Logan bánt el velük.

Mint megtudtuk, Logant végül sikerült telenyugtatózva visszazárniuk egy tartályba, és nem történt haláleset az incidens során, amelynek az okát azonban nem sikerült megfejteniük. Nick értette a dolgát a nyomainak eltakarításában…

Sajnos egy pillanatra sem hagytak minket egyedül Őrmivel, így nem igazán tudtuk megbeszélni a történteket és a véleményünket Nickről, de a szeméből azt olvastam ki, hisz neki. Én is hittem, de nem tudtam, egyelőre mit tehetnék.

Úgy pár óra telhetett el, amikor aztán végre felbukkant ő is – a cigarettázó férfi. Mindenki mást kiküldött a teremből, ahol ideiglenesen elhelyeztek minket, majd, mikor egyedül maradtunk, a szokásosnál is gyorsabban és idegesebben kezdte szívni az éppen aktuális cigijét.

– Van valami mondanivalójuk? – kérdezte gyanakvó hangszínnel.”

„Bucky Barnes naplója, negyvenkilencedik bejegyzés.

A cigarettázó férfi láthatóan izzadt. Ideges volt. Ide-oda kapkodta a tekintetét, és nem nyugtatta meg Őrmi válasza.

– Csapda! – kiáltott fel. – Megint az áruló… Már régóta gyanítom, hogy valaki ellenünk dolgozik a bázison. Javasoltam a vezetőségnek a teljes átvilágítást egyesével minden katonán és tudóson… A francba! Hát nem értik, hogy az ellenségeink alakváltók? Bárki lehet Skrull! BÁRKI!

Úgy tűnik, a hirtelen krízishelyzet kihozta a lappangó paranoiát a férfiból. Oldalra sandítottam Őrmi felé, mert én egyelőre nem tudtam, mit gondoljak róla. Nem bíztam benne, ez holtbiztos volt.

– Most csak magukban bízhatok – folytatta. – Az imént töviről-hegyire átvizsgálták magukat, a vérük teljesen tiszta. Hrrm… De vajon mit akart ezzel az akcióval az áruló? Talán ellopott valamit? Vagy… kapcsolatba lépett a társaival?

Mintha magában beszélt volna perceken át, míg végül a férfi elindult kifelé a szobából.

– Kövessenek! – szólt hátra nekünk.”

„Bucky Barnes naplója, ötvenedik bejegyzés.

A cigarettázó férfi hitt nekünk – legalábbis úgy tűnt. Ekkor már nehéz volt bármit leolvasni az arcáról, még nehezebb, mint korábban.

Őrmivel együtt indultam meg a férfi után, aki kivezetett minket a teremből, majd szinte futólépésben haladtunk végig pár folyosón, jobbra-balra kanyarogva. Én már el is vesztettem a tájékozódásomat a labirintusszerű objektumban, de a cigarettázó férfi úgy lépdelt előre, mintha csak otthon lenne.

Aztán újabb ajtóhoz érkeztünk. Mielőtt beléptünk volna, a férfi jelzett a minket követő őröknek, hogy ne jöjjenek tovább, majd kinyitotta az ajtót, és beléptünk. Egy rövid folyosó, majd újabb ajtó következett – ám ez már sokkal komolyabb volt, mint az előzőek. Fémből készült, és áttörhetetlennek tűnt, mellette pedig egy különös panelt láttunk számokkal. A cigarettázó férfi beütött rajta egy kódot, mire az ajtó kinyílt.

– Erre! – szólt végre ismét a férfi, majd belépett az ajtón egy kicsi, pár személyes kabinba.”